Sziasztok! Ezennel megnyitottam a blogomat, amire most raktam fel a prológust! Remélem, hogy elnyeri majd a tetszéseteket, s majd egy kommentel, akár egy feliratkozóval ajándékoztok meg engem! Jó olvasást!
„Az égbolton fent csiripelnek a madarak, s tovaszállnak a nagy végtelenségbe. A felhők apránként oszlanak el a kékre festett fenti tájon, s a nap is aranysárga színével ezt a helyet teszi meghitté. Az orromat megcsípi egy igen kellemes illat, lehet az rozmaring, ibolya, s akár gyöngyvirág. Igen csupán ennyi leírást tudok ide leírni, hiszen ebben az iskolában nem látok több szépséget, talán Őt. Ott áll a fa domborulatánál, s annak virágját nézi. Oly gyönyörűek a gesztenyebarna szemei, mint akár az esthajnalcsillag, s teste izmos a sok bőrrúgástól. Kiegyenesedett gerincoszloppal dől neki a fa kérgének, melynek kemény tapintása kissé fájdalmasnak teszi ezt a cselekményt. Kék farmert visel, egy fekete inggel, s fehér bőre kirikít ezektől a színek közül: de neki ez is jól áll. Szája szélét egy bizalmatlan mosolyra húzza, majd jól belőtt haját is megigazgatja. Olyan lazán, s érdektelenül teszi mindezt, hogy mindenkinek megakad rajta a tekintete, főleg annak ki teljesen belé van…” –Gyorsan leraktam íróeszközömet, mivel akit ennyire bámultam hozzám szólt, mely bennem egy kusza hálót alakított melyet magamnak szőttem a mindent eláruló bámulásommal.
- Hé, April!- köszönt lazán oldalra billentett kézzel, s fejjel Logan, az előző „múzsám”. Az arcomon nagy pirospozsgás folt keletkezett, melyet sápatag arcomon jól észre lehetett venni.
- Szia!- kalimpáltam össze-s vissza kezemmel: nem tudtam kezelni a helyzetet. - Mit írsz ennyire?- kérdezte majd a naplómra nézett, melyre egy érthetetlen habogást kezdtem el regélni, mikor megjelent Ő. Tatiana, képzeletbeli szerelmem barátnője, aki egy gúnyos mosolyt festett szimmetrikus arcára.
- Log [Logan] gyere, fel kell készülnöd a most kezdődő meccsre!- Kezdte el mondani a ki fogást hangos mindent eláruló hangnemével Tatiana. Logan a gyönyörű barátnőjére nézett, ki belülről inkább hasonlított egy boszorkányra, mintsem egy tökéletes női személyre. A szerelmespár, még utoljára rám nézett, majd Logan mélyen a szemembe nézett szomorú tekintettel. Tatiana pedig kacagva elsétált. „Elmentek. Ez vagyok én: mindig magammal hordozom a balszerencsét. De miért pont én, s miért nem az, aki tényleg megérdemelné? Miért pont egy ilyen szerencsétlennel történnek az ilyenek, ki este mindig bálványa szerelméért sír az ágyban?! Azért köszönöm kedves naplóm, hogy te legalább itt vagy nekem!”- Írtam le az utolsó sorokat, majd a szeretett könyvemet becsuktam, s táskám mélyébe temettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése